2013. június 12., szerda

6. fejezet: Új ismerős:)




Anya hívására kimentünk kajálni. Valahogy egy falat se ment le a torkomon, és Car-nek sem volt valami fényes kedve, így ő is inkább csak turkálta a rántottát.
- Ha nem esztek legalább egy bögre kakaót igyatok!
Engedelmeskedtünk a kérésnek: mint valami robotok, úgy mentünk a hűtőhöz.
- Lányok, mi van ma veletek? - kérdezte anya rosszat sejtve.
- Áhhh... semmi, csak tegnap nagyon bevertem a fejem. - füllentettem.
- Kell orvoshoz menni?
- Na azért annyira nem vertem be. - mondtam most már vigyorogva. Valahogy egyből jobban lettem. Háát, elméletileg a nevetés mindenre gyógyír...
Megittuk a kakajót (igen, ez kakaót jelent) és elpakoltunk magunk után. Mikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy elkezdett esni a hó. Sőt, valószínűleg egész éjszaka eshetett, mert már legalább húsz centi volt.
- Hócsata? - néztem kérdően barátnőmre.
- Tőlem... - mondta minden lelkesedés nélkül.
- Ez egy jó ötlet! - szólt közbe anya. - Legalább levegőztök egy kicsit.
Mindketten felszaladtunk átöltözni, majd kisvártatva megjelentünk teljes harci díszben.
- Mehetünk! - szólaltam meg.
- Öhmm... kesztyűt nem akarunk venni?? - kérdezte Car.
- Háát... lehet hogy nem árt.
Tíz perc múlva már lent "szenvedtünk" a panel közös udvarán. Én egy hógolyót úgy hozzávágtam Caroline- hoz, hogy elterült a földön. Én gyanútlanul odamentem hozzá, hogy felsegítsem, erre arcon vágott egy marék hóval.
- Te állat!! Ezért most megfizetsz!! - kiabáltam röhögve miközben a hóban fetrengtem. A hócsatára lassan az egész bérház felfigyelt. Egy-két idős nénike fejcsóválva fordult vissza az ablakból, míg mások az erkélyekről biztatták valamelyikőnket, de voltak olyan gyerekek, akik kiabálva rohantak be, hogy ők is felöltözzenek, és csatlakozzanak hozzánk. Ennek köszönhetően lassan a panelban lakó összes gyerek lent volt az udvaron.

*Car szemszöge*

Jamie a 8 éves szomszéd kissrác a csata hevében tarkón dobott. Egy pillanatra elhomályosult minden, de hamar rendbe jöttem. Gondoltam visszaadom neki a kölcsönt, és egyből gyúrtam egy jókora hógolyót. El is hajítottam, megcélozva a kiskölyök mellkasát, de fölé ment. A feje tetejét se találtam el. Helyette egy pulóveres srácot találtam telibe, aki épp a szemetet vitte ki. Annyira meglepődött a találattól, hogy kis híján nekitántorodott a falnak. Botladozva odarohantam hozzá bocsánatot kérni, amire ő csak egy nem számíttal reagált és bement. Ahogy láttam öt perc múlva visszajött és bevetette magát a hógolyózó tömegbe, nem kis örömömre.
- Caroline! Caroline! Jeremy azt üzeni, hogy fuss, mert visszakapod. - tudtam, hogy nekem annyi, de legalább már tudom a srác nevét. Én ránéztem és ő eresztett egy gonosz vigyort, na erre elkezdtem rohanni és hát mivel én nagyon profi vagyok, megcsúsztam a jégen és egy baromi nagyot taknyoltam. Mindenem sajgott, a csuklómról nem is beszélve, egyszer csak Jeremy fejét láttam meg felettem egy hatalmas hógolyó kíséretében.
- Kérlek, kérlek ne dobd rám! - de szemem azért becsuktam. Nem történt semmi, kis idő múlva kinyitottam a szemem és meglepetésemre ott feküdt mellettem.
- Szóval Caroline mit adsz nekem azért, hogy életben hagytalak? - vigyorgott.
- Nem tudom... egy gyönyörű mosolyt? - mondtam és rámosolyogtam.
- Nekem tökéletesen megfelel. - időközben megmarkoltam egy adag havat.
- És bocsi, hogy ezt lehagytam...
- Mit? - nézett újra rám.
- Hát ezt! - és hozzávágtam a miniatűr hógolyót.
- Neked eléggé rossz szokásod az, hogy váratlanul "támadsz". - szólalt meg fölöttem Becca. - Ó, látom szereztél egy új barátot - itt Jeremy-re nézett. - Na, ne fetrengjetek már itt a latyakban. - mondta vigyorogva, majd a kezét nyújtotta felém és felhúzott a földről.

*Becca szemszöge*

Caroline-t már felállítottam, úgyhogy elkezdtük felcibálni a srácot is a földről. Szegényt kis híján visszaejtettem a földre, amikor bevillant egy kép. Egy gyönyörű fekete farkas képe.
Egy kisebb szívbajt kaptam, pedig nem vagyok rá hajlamos. Mindegy. Végül sikeresen felállítottuk a "fiút".
- Jeremy Parsons vagyok. - mutatkozott be.
- Én Caroline Accola. - mosolygott rá barátnőm.
- Én pedig Becca Moan. - sosem szerettem a teljes nevemet használni.
- Hát, örülök, hogy megismerhettelek titeket. - nem tudom, lehet, hogy csak én vagyok a hülye, de Jeremy folyamatosan Car-t bámulja. Ezek között lesz valami, érzem.

Körülnéztem az udvaron azt várva, hogy még mindig itt van a viháncoló gyereksereg, de az egész környék teljesen kihalt volt, pedig esküszöm, hogy az előbb még mindenki itt volt. Még Car és Jeremy is eltűnt, bár emlékszem, hogy itt voltak az orrom előtt. Egyedül voltam a nagy udvar közepén. Sűrű, tejfehér köd ereszkedett le, olyan, hogy az emeletes házakat is alig láttam. A szemem sarkából egy fekete alakot láttam elsuhanni. Sőt, a ködben több embert is láttam. Annak a tudatnak, hogy nem vagyok egyedül, elméletileg meg kellett volna nyugtatnia, de az én hátamon mégis a hideg futkosott, mikor rájuk néztem. Ennek ellenére én mégis közelebb mentem az egyik beszélgető csoporthoz. Az nem normális, ha egy ember kék és fekete színben pompázik, és félig áttetsző, igaz?


Ami még furcsább volt, hogy az egyikőjük kísértetiesen hasonlított az egyik idős nénire, aki alattunk lakott. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy ő már évek óta halott.
Mikor leesett, kis híja volt, hogy szívbajt kapjak. Elkezdtem futni. Azt hiszem talán a mi háztömbünk felé, de ebben nem voltam biztos. A lábam majd kicsúszott alólam a jeges beton miatt, de sikerült elérnem a bérházunk lépcsőjét. Futás közben több ismerős arcot is láttam, de a legtöbbjüket még életemben nem láttam. Mikor elrohantam mellettük szinte mindannyian felém fordultak. Hátborzongató, hideg, földöntúli tekintetük volt.

Ahogy csak tudtam, úgy rohantam fel a lépcsőn a lakásunk ajtajáig, remélve, hogy ott már nem lesznek halott emberek szellemei. A lépcsőn újabb "kellemes" meglepetés ért: találkoztam a szomszédunk lányával, aki szintén szellem volt, de ő különbözött a többiektől. Más volt a kisugárzása. Nem volt olyan fagyos a megjelenése, mint másoknak, mogyoróbarna szemei pedig vidámságról árulkodtak. Ha nem láttam volna át rajta, még azt is mondhattam volna, hogy hús-vér ember. Csak köszönt nekem, és már ment is tovább.

Beértem a szobámba, amit azonnal szellemmentes övezetnek kiáltottam ki. Miután levettem magamról a vizes ruhákat, még legalább fél órán át kuporogtam az ágyon, és próbáltam feldolgozni az eseményeket.

2013. április 28., vasárnap

5. fejezet: A Könyv hatalma




Már épp a ház előtt jártunk, mikor hangos zeneszó ütötte meg a fülünket.
- Ez mi? – kérdezte kíváncsian Will.
- Áhh, csak Car unatkozik. – vontam meg a vállam. Felmentünk, és az ajtó előtt azon kaptam magunkat, hogy egy ideje már egymást bámuljuk, majd Will ajka elkezdett közeledni az enyémhez. A csodás pillanatot persze hogy barátném rontotta el. Kivágta az ajtót, és a nyakunkba ugrott. Én egy cuppanós puszit kaptam tőle, Will pedig egy hatalmas vigyort. Behúzott minket a házba, és feltette a kérdést:
- Van kedvetek egy kis varázslathoz?
- Felőlem… - mondtam kicsit unottan. William egy kicsit mintha elfehéredett volna.
- Részemről oké. - egyezett bele. Car diadalittasan elment a könyvért.
- Hé Will minden rendben? - kérdeztem aggódva.
- Ja. - mondta hűvösen. Én teljesen meglepődtem az egyik percben még tök kedves, most meg olyan hideg. Közben Caroline visszatért a könyvvel és várakozóan nézett ránk. Leültünk a padlóra és Car a kezembe nyomta a könyvet.
- Most én ezzel mit csináljak? - néztem rá bután.
- Hát olvass rám valamit te foggyos. - vágott hülye fejet. Fogtam a könyvet és találomra kinyitottam valahol. Vettem egy mély lélegzetet és elkezdtem:
- Proeteritum visual. - mondtam, de nem történt semmi.
- Most ez komoly? Semmi? Add majd én - nyújtotta a kezét Car a könyv után. Én szépen odaadtam neki, ő pedig rám vigyorgott.
- Proeteritum visual. - mondta jó hangsúlyosan.
Mintha egy jeges tőrt forgattak volna meg a szívemben. Azt hittem elájulok, annyira fájt. Nem tudom, hogy mi történt, de úgy, ahogy jött, el is múlt az érzés.
- Becca jól vagy? - hajolt fölém Will és Car.
- Ahha… Persze… - válaszoltam kissé kótyagosan. - Miért, mi történt??
- Háát… A kezemből valami villámszerű cucc csapódott ki, és szíven talált, utána elterültél. Esküszöm, hogy nem volt szándékos!
Időközben Will hozott pár párnát, aminek neki tudtam dőlni, így felültem. Mivel majd’ lecsukódott a szemem, Caroline elkezdett beszélgetni a barátommal. Gondolom, azt hitték, hogy nem hallom, amit mondanak, de valamennyit elcsíptem a beszélgetésükből. Valami olyasmiről lehetett szó, hogy azt a könyvet nem lett volna szabad használni, sőt, még megtalálni sem. - Emiatt a mondat miatt csak még jobban kezdtem figyelni. - Még arról is szó volt, hogy hogy lehettünk ilyen idióták, hogy felolvastunk belőle, mert nem tudjuk, hogy milyen hatalommal bír. Erre Car szinte kiabálva vágott vissza:
- Te is itt voltál, nem?!? Akkor meg miért nem csináltál valamit?!?!
- Mert nem hittem, hogy tudod használni a Könyvet. - válaszolt William is idegesen. - Még szerencse, hogy nem lett nagyobb baja.
- Ááá, ha már ilyen okos vagy, akkor elmondhatnád, hogy miért olyan nagy felhajtás ez a könyv, mert láttam ám az arcod amikor megláttad!
- Azt nem fogom az orrodra kötni. Éppen elég az, amennyit tudsz, és amennyit láttál.
- Ha ilyen kedves vagy velem, akkor mehetsz is! Nem kell itt lenned, Beccát rendbe rakom én. - zárta le a vitát barátnőm. Erre már anya is belépett a szobába.
- Hát itt meg mi folyik?? - nézett ránk kérdő tekintettel.
- Áá... semmi komoly, csak Becca beverte a fejét egy "kicsit". - a kicsit-nél ujjaival mutogatta a macskakörmöt. - És Will éppen indulni szeretett volna, igaz Will?? - nézett diadalittasan barátomra Car.
- Persze, persze... - a válasz nem volt túl magabiztos, mint ahogy a barátom sem. Barátném fogta és elkezdte kitolni a bejárati ajtón. Én időközben teljesen magamhoz tértem, így nem kellett anyának magyarázkodnom a történtek miatt, megelégedett azzal, hogy bevertem a fejem. Sőt, még felállni is fel tudtam, igaz kicsit még szédültem, de nem volt vészes. Szomorú pedig nemcsak azért voltam, mert elköszönni sem volt időm, hanem mert a legjobb barátnőm és a fiú akit szeretek elég csúnyán összeszólalkozott.

Másnapra hála istennek semmi bajom nem volt, azon kívül hogy mindenem sajgott, és Caroline sem haragudott annyira Willre. Így visszagondolva az elmúlt napok eseményeire, elég sok dolog történt. Volt a karácsonyi verseny, másnap Cindy és Lola szállt ránk, a harmadik napon pedig Will nem kis meglepetésemre elhívott randizni. Miközben így gondoklodtam fel is öltöztem. Váratlanul Car rontott be utálom a hajam felkiáltással.
- Mégis mi a bajod vele?? - néztem rá értetlenül.
- Most nézd meg milyen hülyén áll!! - mondta.
- Caroline Accola a hajad tökéletesen áll, mint mindig! - mondtam neki rendreutasítóan. Erre a mondatomra halálfélelemmel a szemében rámnézett és dadogva mondani keztde:
- A-a ha-ha-hangod a-az e-e-elő-őbb o-olyan i-ijesztő vo-volt. - tudtam, hogy igaza van, mert bár én nem hallottam semmi rendelleneset a hangomon, de láttam az ijedséget a szemében, és ő soha nem dadog. A tegnapiak óta már nem igazán lepődtem meg ezen, mivel azok is eléggé hajmeresztőek voltak.
Pár perc múlva barátnőm arcszíne ismét a régiben pompázott, és sikerült lenyugodnia.
- Mond még valamit! - kért.
- Mégis mit kéne mondanom? - kérdeztem meglepetten.
- Megnyugodtam. Kezdtem azt hinni, hogy ilyen marad a hangod.
- Miért, milyen volt?
- Mintha valami horrorfilmből jöttél volna elő.
- Uhh... az durva. - csak ennyit tudtam reagálni.
A konyhánól anya hangja hallatszott:
- Csajok, gyertek reggelizni!!

2013. február 20., szerda

4. fejezet: Randi ^.^


- Eskü, hogy randizni hívott?? - hallottam Mira hangját a telefonba.
- Ahha! - mondtam vidáman. - Car ötlete volt az egész világvégés randira-hívás.
- Éés mit beszéltetek meg?
- Háát... igazából csak annyit, hogy majd valamikor elmegyünk moziba.
- Na akkor még faggasd ki, de nekem most mennem kell, úgyhogy leteszem. Szia! - köszönt el Mira.
- Szia! - köszöntem én is. Uhh még meg kéne beszélni ezt a mozizást is - gondolkodtam. Asszem felnézek facebookra, hátha fent van.
- Car kell most a gép?? - kiabáltam a szobája felé. Nem érkezett válasz, úgyhogy szerintem nem is hallotta. Nem baj. Bejelentkeztem, és mit láttam? Jött egy üzenetem Willtől.
 •Szia! <3 Mikor legyen a mozi??
Rögtön válaszoltam is rá:
 •Nem tom. Ötlet?:)
 •Vasárnap 5-től??
 •Oké, és mit nézünk?
 •Démoni doboz...jó lesz??
 •Ahha, amúgy is meg akartam nézni. Adják még egyáltalán?
 •pill megnézem
  most adják legutoljára
  mázli
 •azxdd
Még vagy fél órán keresztül beszélgettünk, de teljesen jól elvoltunk. Megbeszéltük, hogy majd jön ide értem fél ötre és együtt vesszük meg a jegyeket. Ez az egész olyan jó hangulatot adott nekem, meg még Car milyen büszke volt magára...

/vasárnap/

A randi előtt még lezuhanyoztam, majd szóltam Caroline-nak:
- Car segíts! Mit vegyek fel?? - mivel nem válaszolt nyomatékosítottam szavaimat - CAROLINE SEGÍTS MÁR!!
- Nyugszik a beteg! - válaszolt nyugodt hangon miközben előkecmergett a másik szobából. - Mit szeretnél?
- Segíts nekem ruhát választani a mozihoz! - kérleltem.
- Oké. Mifélét szeretnél?
- Foggalmam sincs. - válaszoltam teljesen tanácstalanul állva a szekrény előtt. - Csak találj ki valami jót. - ezzel megrántottam a vállam és letelepedtem az ágyam szélére. Barátném nézegetett még egy kicsit, majd kikapott pár ruhát a szekrényemből:
- Nem csípem a horgonyokat. - jelentettem ki.
- Akkor minek vetted meg?
- Na, látod, ez egy jó kérdés.
Újra keresgélt egy kicsit és kihalászott még néhány ruhát:
- Randira megyek, nem iskolába, basszus!
- Döntsd már el, hogy mit akarsz! - morogta Car és véletlenszerűen elkezdett kidobálni egyet-egyet a ruháim közül. Végül ez lett belőle:
Még a sminket is hajlandó volt nekem megcsinálni.^^
- Megfelel, hercegnő? - kérdezte mosolyogva.
- Tökéletes. - válaszoltam vidáman. - Már csak tíz perc, és jön. - szinte ugráltam örömömben. Elraktam a pénzt, a diákot, a fülhallgatót és még egy kulcsot is a zsebeimbe, így nem kell táskát vinnem. "Zsebes" vagyok, ahogy egyszer anya megállapította rólam.
- Akkor minden megvan: kulcs, telefon, diák, fülhallgató, pénz. Nem, a telefon nincs meg! Hova raktam? - kérdeztem magamtól. Mikor csengettek, még akkor is a telefonom kerestem, és közben sikeresen kibomlott a kontyba fogott hajam. Inkább nem küszködtem vele, kiszedtem a hajgumit, és így mentem ajtót nyitni.
- Gyönyörű vagy! - szólalt meg Will az ajtóban. 
- Ohh... Köszi. - nem vagyok hozzászokva az ilyen bókokhoz, ezért csak mosolyogtam. Közben Car a kezembe nyomta a telefonom.

Belvárosi lévén nem laktam messze a mozitól, úgyhogy nem is kellett busszal vagy autóval mennünk. A kb. tíz perces utat végigröhögtük, köszönhetően a fogyatékosságunknak. Will-ről mindent gondoltam, csak azt nem, hogy megüti az én fogyatékossági szintemet, ami nagy szó. :D
A moziban megvettük a jegyeket, és még maradt tíz percünk. Addig Will megállított egy pillanatra, és maga felé fordított. A zsebéből előhalászott valami pici tárgyat, ami szépen be volt csomagolva.
- Gondoltam mivel holnap lesz Karácsony... - itt nem folytatta, hanem a kezembe nyomta a kis csomagot. Meglepetésemben köpni nyelni nem tudtam. Úgy döntöttem, hogy kibontom az ajándékot. Kíváncsian bontottam szét a csomagolást, amiben egy cuki rénszarvasos nyaklánc lapult.
- Ez gyönyörű! - kiáltottam fel. - Köszönöm!
Amikor megöleltem majdnem felborultunk. Az arcán meglepődöttség tükröződött.
- Sosem gondoltam volna, hogy egy nyakláncnak valaki ennyire fog örülni... - szólalt meg fejét vakarva miután elengedtem.
- Igazából nem a nyakláncnak örülök ennyire, hanem annak, hogy fiú létedre egyáltalán ilyesmi eszedbe jutott. - mondtam mosolyogva. Azonnal fel is vettem legújabb szerzeményemet.
- Jól áll. - dicsért meg Will. - Szerintem most már bemehetünk. - szólalt meg az órájára nézve.
- Szerintem is.
A film egyébként nem volt rossz, volt olyan amikor a szívbajt hozta rám, nem is egyszer. Ilyenkor a kezemmel takartam el a szemem, és mivel láttam Willen, hogy egyáltalán nem bánja, hozzá is bújtam. Volt egy olyan érzésem, hogy mindig várja az ijesztő részt, amikor hozzábújok.

Mikor kijöttünk megszólalt:
- Háát, ez eléggé agy szívbajos film volt. Sápadt vagy.
- Azért te is lefehéredtél! - mondtam vigyorogva. Ez véget is vetett a film utáni dermedtségünknek.
- Bolond vagy!
- Tudom. De ha én bolond vagyok, akkor te mi vagy? - tettem fel a költői kérdést. Kisétáltunk a moziból, és ő elhatározta, hogy hazakísér.



2013. január 5., szombat

3. fejezet: Talán lesz valami!!! *.*


- másnap -

Szokás szerint késésben voltunk. Gyorsan mosakodtunk és felöltöztünk:

/Én/

/Car/


Éppen csak, hogy elértük a buszt. Éppen a gondolataimba mélyedtem, amikor Caroline belekönyökölt a vesémbe.
- Te!! Nézd, az ott nem Will?? - mutatott a busz hátulja felé.
- De, de sohasem ezzel a busszal szokott jönni!! - lett ideges a hangom. 
- Nem hívjuk ide?? - kérdezte Car.
- Ne, ne. Eszedbe ne jusson. - néztem rá gyilkos tekintettel, de már késő volt. Caroline már intett neki.
- Ezért majd kinyírlak!!!! - suttogtam neki.
- Sziasztok! - köszönt Will.
- Szia! - köszöntünk egyszerre.
- Jé ott egy szabad hely! - hátrafordult, intett egyet, nekem még kacsintott is és elvonult.
Remek egyedül maradtam itt Willel és egy szót sem bírok kinyögni.
- Mi is lesz az első óránk?? - próbálta megtörni a kínos csendet Will.
- Ömm... asszem kémia.. áhh nem várj.. ömmm megvan!!! Töri-.-"
- Ohh, ne már azt utálom!!
- Hidd el én is!! - vágtam savanyú fejet, amin Will elkezdett röhögni.
A telefonom rezgett egyet, elővettem és megnéztem az üzenetet: Ribancveszély!
Amikor felnéztem már láttam is a két picsát : Cindyt és Lolát.
- Óóó, nézd csak itt suli legnagyobb strébere! - mutatott rám Cindy.
- Hadd ne kezdjem nektek magyarázni, hogy nem tanulok semmit se... - morogtam magamban.
- Attól még stréber vagy, te pi.... - de Lola nem tudta befejezni, mert Car a védelmemre kelt.
- Mi?? Talán picsa?? Előbb nézz magadra, aztán beszélj Lola!
- Óóó, itt van a szárnysegéded? - szólalt meg kényesen Cindy.
- Először is, nem a szárnysegédem és nem is a csatlósom, mint neked Lola, hanem a BARÁTNŐM!! - mondtam szinte már kiabálva. - Másodszor: igaza van! Előbb nézz magadra, aztán pofázz!
Will hirtelen megfogta a kezem és magával húzott hátra, egy kettes helyhez. Alig tudtam járni, úgy remegett a lábam. Az, hogy leülhettem, megváltás volt.
- Látom Caroline megoldotta a problémát! - mutatott Will előre. Barátnőm éppen azzal volt elfoglalva, hogy bedugja a fülét és elkezdjen zenét hallgatni, így nem hallotta, hogy a két picsa miket beszél hozzá. Ha hallotta volna, szerintem már rég halottak lennének.
- Ne vedd komolyan, amit mondtak! - szólalt meg újra.
- Ki veszi itt komolyan? - kérdeztem értetlen arcot vágva.
- Öhmmm... te? - villantott egy olvasztó mosolyt. Ha csoki lennék, már régen elolvadtam volna, de emberből vagyok, ezért próbáltam elrejtemi az eszelős vigyorgásom, ami mindig előjön, ha a közelben van.
- Na én ugyan nem... - mosolyogtam rá én is.
- Ne foglalkozz velük!
- Most is ki beszél róluk? Naaaa, ki emlékeztet folyamatosan? - mosolyogtam még most is.
- Jó, sikerült sarokba szorítanod. Most boldog vagy?? - kérdezte játszott felháborodottsággal.
- Ahha. - még mindig nem engedte el a kezem, és nem jöttem rá, hogy miért. De jó érzés volt.
De ennek sajnos véget vett az, hogy megérkeztünk a suliba. Mire Caroline-nal beértünk az osztályterembe, már mindenki arról beszélt, hogy velünk nagyon kell vigyázni, mert köcsögök vagyunk. Will szomorú arccal nézett rám. Próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne a dolog, kevesebb sikerrel, mint Car. Utálkozó tekintetek kereszttüzében telt a napunk, csak a kajaszünetben szabadultunk meg tőlük egy darabig. Visszatérve a terembe ahol a cuccunkat hagytuk  Car idejött hozzám.
- Becca, gyere, mutatok valamit. - kinyitotta a táskáját. A padláson talált könyvön lévő kő világított.
- Tök jó!! Nem?? - kérdezte barátnőm.
- De marhára!! - csodálkoztam.
- Én már meguntam. - mondta fél perc múlva. - De nekem most még van egy kis dolgom. - és elindult Willék asztala felé. Eluralkodott rajtam a félelem, hogy Caroline, mit akar csinálni. Néztem, ahogy hevesen artikulálva beszélgetnek, majd a végén Will elmosolyodik és rám néz. Car diadalittas fejjel jött vissza.
- Te meg mit csináltál?? - kérdeztem kétségbeesett fejjel, de ő nem válaszoltcsak felkapta a táskáját és elviharzott. Na ez nagyon furcsa volt tőle.
- Szia!! - rántott vissza a jelenbe Will hangja.
- Szia!! Mi járatban?? - kérdeztem elfojtott hangon.
- Áhh, semmi csak arra gondoltam, hogy mivel túléltük a világvétét, megünnepelhetnénk azzal, hogy valamikor elmegyünk együtt moziba. - mosolygott.
- O-oké. Az-z remek lenne!! - szinte majd' elájultam az örömtől.
- Az jó!! Akkor még beszélünk. Szia! - és már el is ment. Én gyorsan felkaptam a táskámat és remegő lábakkal hagytam el a helyet. Caroline-ra a buszmegállóban találtam rá.
- Na, hogy ment?? - vágott ártatlan fejet.
- Jól!! - vigyorogtam - És mondtam már, hogy hibbant vagy?? - néztem rá bután.
- Ááá, csak egy párszor. - vigyorgott.

2013. január 4., péntek

2. fejezet: Unalom :S





"- Wow, hogy csináltad? - Will hangja egyből visszarántott a valóságba. - Én alig tudtam valamire a választ."

- Nem tudom... Egyszerűen beugrottak a válaszok. - mondtam tétován.
- Király voltál! A többiek mukkanni se tudtak. - Erre a dícséretre úgy elpirultam, hogy simán elmehettem volna ráknak, és még csak feltűnő se lettem volna közöttük. :DD
- Köszi, de te is jó voltál a váltóversenyen. - szólaltam meg, hogy én is mondjak valamit. Időközben Car idejött hozzánk és elkezdte rángatni a karomat.
- Mi van? - kérdeztem tőle kicsit ingerültebben mint szerettem volna.
- Jólvanna, nem kell leordítani a fejem. Csak szólni akartam, hogy ha így haladunk lekéssük a buszt.
Úú tényleg, a busz - csaptam a homlokomra. El is felejtettem.
- Bocsi, de mennem kell, ha nem akarom lekésni a buszt. Szia! - köszöntem el Will-től.
- Szia. Akkor holnap találkounk? - kérdezte.
-  Ahha. - mondtam meglepődve. - Persze.
- Na, jössz már? Itt van a kabátod. - nyújtott felém egy fekete kabátot barátném.
- Megyek már.

- És miről beszélgettetek? - kérdezte Car a buszmegálló felé menet.
- Semmi érdekesről... Csak megdícsért.
- Éés?
- Mi és? - néztem rá értetlenül. - Összesen ha két szót váltottunk. Itt van a busz.
Hazafelé menet alig beszélgettünk szokás szerint. Együtt lakunk, ezért nem sok értelmét látjuk annak, hogy a személyes dolgokat itt beszéljük meg, a hatalmas töneget túlkiabálva.

- otthon -

- Adj ételt! - mondtam, miközben zombiként mozogtam a hűtő felé.
- Te nem vagy normális. - jegyezte meg Car a fejét fogva, röhögve a házija felett. -- Na ne, ne, neee, ne csináld, kérlek ne! A faszomba! Tibor bá már mmegint 2 oldal matekot adott. - mondta elkomorulva.
- Na nee! - most már én se voltam olyan vidám. De az legalább feldobott valamennyire, hogy Will egyáltalán hozzámszólt.
- Mi jót kajálsz? - kérdezte.
- Ételt. Amúgy meg kenőmájast, paradicsommal. Köll?
- Ahha. Csinálsz nekem is?
- De csak mert most kegyes hangulatban vagyok. - mondtam vigyorogva.
- Ne zabáljja!! - raktam oda fél perc múlva Car elé a kaját. (Fordítok: ne=tessék, nesze a mi nyelvünkön.)
- Neked is jó étvágyat! - szólalt meg gyászos hangon. - Ezek a feladatok rohadt nehezek.
- Mennyit csináltál már meg belőle? - kérdeztem.
- Kb. kettő kemény feladatot a tízből.
- Jó, mert akkor még fogjuk rá, hogy időben szóltam: HOLNAP NINCS MATEK!!
- Basszus, tényleg. Akkor meg minek szenvedtem ennyit velük??  - Car már tiszta ideg volt.
- Nyugi van! - próbáltam nyugtatni.
- Jó, akkor ezt elrakjuk a fenébe, és kezjük a kémiát. Jéé, nincs házi belőle! Sőt, az összes többiből se! - vidult fel barátnőm.
- Ezzazz! Akkor mit csináljunk kaja után? - kérdeztem.
- Csináljuk a szokásosat! Unjuk szét az agyunkat a sok agyamortizáló sorozaton a tévében!
- Vagy játsszunk a Resident Evillel... - javasoltam.
- Oké! Zombiapokalipszis? Úgyis holnap világvége, mert december 21 lesz. Tényleg, te hiszel ebben?
- Nem, de azért kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni, ha egyáltalán történik valami, és nem egy szokásos téli szünet előtti hétvége lesz.
- Tényleg, holnap után téli szünet lesz! Na, akkor bekapcsolod a gépet? - kérdezte Car két falat között.
- Persze. Én vagyok az egérrel, te a billentyűzettel. - Mindig ezt csináljuk, mert egy kézzel lehetetlen 20 gombot nyomogatni és még a másikkal kezelni az egeret.
Gyakorlatilag az egész délutánt végig játszottuk, és csak anya érkezésekor kapcsoltuk ki a gépet, valamikor estefelé. Segítettünk anyának megcsinálni a vacsorát, megkajáltunk, megfürödtünk és bedőltünk az ágyba. Volt egy olyan érzésem, hogy reggel kómás zombiként fogjuk kezdeni a napot.

2012. december 26., szerda

1. fejezet: A verseny

  
-  Ezmiez? - kérdeztem furcsán nézve miközben egy könyvet tolt az orrom alá.
- Ez, kérlekszépen, a Varázslók Tikos Mágiakönyve. - mondta tudálékosan. - Aha, nagyon érdekes - válaszoltam unottan, és tovább turkáltam a villámmal az aznapi zöldségadagomban. Ma kifejezetten nagy nyüzsgés volt a menzán, a mai karácsonyi rendezvény miatt. Utálom az ilyeneket, mert mindig mindenféle hülye feladatokat találnak ki a tanáraink, és miközben mi, diákok, szenvedünk velük, ők betegre röhögik magukat.
- Hahóó!! Figyelsz te rám egyáltalán?! - kérdezte Caroline mikoözben az arcom előtt integetett.
- Persze, persze, csak fáradt vagyok. A föcióra lefárasztott.
- Tudom, a hülye tanár megint kiabált, meg adott egy rakat házit. Tudod, hogy ezt hol találtam?? - tolta megint elém a könyvet.
- Hadd tippeljek!!! A szaga alapján, a WC-ből halásztad elő?? Már nem azért, de rohadt büdös.
- Azért van ilyen szagam, mert a padláson találtam egy csomó penészes cucc között. - a mondata többi részére nem figyeltem, mert lekötött a szomszéd asztalnál ülő srác bámulása.
- Miért nem mész oda hozzá?? - böködött meg hátulról másik barátnőm Denise.
- Ohh...Szia. Nem is láttalak. - köszöntem neki.
- Persze, mert őt bámultad. - bökött arra a fejével ahol Will ült. Igen tudom a srác nevét, mivel az osztálytársam. Fél perc múlva a másik három barátnőm is megjött egy-egy tálca kajával. Emily, Leslie és Mira leültek velünk szemben.
- Nah miről maradtunk le? - kérdezte Mia.
- Nektek is szia. - szólaltam meg. - Amúgy meg Car mutatott nekem egy büdös könyvet.
- Hadd nézzem meg! - szólalt meg Em. Car odatolta elé a könyvet. - Nézd milyen szép kő van az elején! - mondta kislányosan.
- És még milyen szaga van! - szólaltam meg én is. Erre Les fogta, az orra alá tartotta a könyvet és mély levegőt vett.
- Fúú baszki ez tényleg büdös. Elment az étvágyam. - jelentette ki.
- Mert volt?? Amikor a kajához álltunk sorba még semmi kedved nem volt enni. - szólt közbe Denise is.
- Most komolyan Car, ezt a WC-ből halásztad ki?? - kérdezte Les.
- Nem, ezt a padláson találta egy rakat penész között. - mondtam.
- Ezt meg honnan vetted?? Becca te gondoltaolvasó vagy?? - nézett rám fogyatékos fejjel Em.
- Nem, mert mielőtt idejöttetek azelőtt mondta.
- Addig jó, hogy ezt szépen megtaláltad, de most mit kezdjünk vele?? - kérdezte Mira.
- Öhmm... Nézzük meg? - kérdezte buta fejet vágva Car.
Erre már nem kerülhetett sor, mert mindenkinek vissza kellett mennie az osztálytermébe, kiválasztani két embert a rendezvény versenyére.
Én és Car elköszöntünk a többiektől, majd visszaballagtunk az osztálytermünkbe.

- a teremben -

A papírrepülődobálást, hangoskodást és egymás szivatását az osztályfőnökünk félelmetesen nyugodt hangja törte meg.
- Gyerekek kéne két önként jelentkező a versenyre!
Erre mindenki abbahagyta azt, amit csinált és elkezdett lapítani a padban.
- Na, ne mondjátok, hogy senki sem akar menni! Jó, ha senki sem jelentkezik önként,akkor majd én választok.
"Na, ne, csak ezt ne..." hallottam szinte minden irányból. A tanár még várt fél percet, utána kijelentette, hogy William megy.
 - Rendben, fiam, most válassz magad mellé egy lányt.
Szuggeráltam, hogy csak ne engem, csak ne engem válasszon, erre Car megszólalt mellettem, jó hangosan, hogy mindenki hallja:
- Becca szeretne menni!
- Óhogyaza, köszi Car, nagyon imádlak. - suttogtam. - Égetsz itt.
- Rendben, Miss Accola, ha már így ajánlotta barátnőjét, akkor jöjjön ő! Miss Moan, kérem jöjjön ki!

- 15 perccel később -

Én a verseny kezdete előtt még bemutattan Car-nek, és jeleztem, hogy "haragszom" rá. Erre ő eresztett egy hatalmas vigyort, de akkorát, hogy Will látta kb. 10 méterről és majd felborult a röhögéstől.
Igen, őt néztem. Legyetek boldogok.
A verseny váltóverseny részét királyul elrontottam, mert futás közben elestem a saját lábamban.
- Hozom a formám... - morogtam magamban, miközben felálltam és futottam tovább. Gyakorlatilag az egész iskola rajtam röhögött. "Nagyon" élveztem. Még egy hét múlva is cikizni fognak.
Ezt a feladatot hatból hatodik helyen végeztük, természetesen miattam.
Hál' istennek Will nem ordított velem, mint mindenki, ha valamelyik csapattársa elcseszte.
Nagyon hülyén éreztem magam. Most jött egy kérdezz-felelek típúsu hülyeség. Egy ember kérdezett az összes csapat egy tagjától. Gyakorlatilg minden témából kérdeztek: sport, művészetek, tananyag stb.
A másik öt csapat a futásos, atlétikás részben ügyesebb volt nálunk, de itt én "hazai pályán"voltam.
Az egyik kérdés az volt:
- Ki volt Björn Borg? És ha valaki azt mondja, hogy táska, akkor hozzávágom!
Én csak néztem bután, mikor a zsebemben elkezdett rezegni a telefonom. Megnéztem:

"Teniszező volt, te balfasz!!
                            Car"
- Öhmm... teniszező? - kérdeztem.
- Helyes válasz! Két pont. - mondta a tanárnő.
- Honnan tudtad? - suttogta Will.
- Khmm... kis segítséggel. - válaszoltam.
A következő csapat nagyon könnyű kérdést kapott:
- Ki festette a Mona Lisá-t?
A csapat legalább olyan idiótán nézett, mint én az előbb.
- Úú... basszus, pedig tudom, csak hirtelen akartam mondani... - mondta a gyerek a fejét vakarva.
- Leonardo DiCaprio. - súgta Will a hülyeséget. Erre a csapat egyik tagja bekiabálta:
- Ááhh, eszembe jutott! Leonardo DiCaprio!
Mindenki majd' felborult a röhögéstől. Még a tanárok is.
- Tehát akkor lehet rabolni! - szólalt meg a játékvezető tanár. Én kapásból jelentkeztem.
- Igen? Ki festette akkor a Mona Lisá-t?
- Leonardo da Vinci. - válaszoltam halálosan unottan.
- Egy pont ennek a csapatnak.
A kérdezz-feleleknek hála, mi nyertük meg a versenyt, mert a válaszokkal visszahoztam magunkat, és még előnyt is szereztem. Ennek csak annyi hátránya van, hogy most mindenki strébernek fog hinni, pedig sose szoktam tanulni. Egyszerűen csak tudom, és kész. Ha a többi fogyatékos nem tudja egy könnyű kérdésre a választ, az ellen nem tudok mit tenni.
- Wow, hogy csináltad? - Will hangja egyből visszarángatott a valóságba. - Én alig tudtam valamire a választ.