5. fejezet: A Könyv hatalma

Már épp a ház előtt jártunk, mikor hangos zeneszó ütötte meg a fülünket.

- Ez mi? – kérdezte kíváncsian Will.

- Áhh, csak Car unatkozik. – vontam meg a vállam. Felmentünk, és az ajtó előtt azon kaptam magunkat, hogy egy ideje már egymást bámuljuk, majd Will ajka elkezdett közeledni az enyémhez. A csodás pillanatot persze hogy barátném rontotta el. Kivágta az ajtót, és a nyakunkba ugrott. Én egy cuppanós puszit kaptam tőle, Will pedig egy hatalmas vigyort. Behúzott minket a házba, és feltette a kérdést:

- Van kedvetek egy kis varázslathoz?

- Felőlem… - mondtam kicsit unottan. William egy kicsit mintha elfehéredett volna.

- Részemről oké. - egyezett bele. Car diadalittasan elment a könyvért.

- Hé Will minden rendben? - kérdeztem aggódva.

- Ja. - mondta hűvösen. Én teljesen meglepődtem az egyik percben még tök kedves, most meg olyan hideg. Közben Caroline visszatért a könyvvel és várakozóan nézett ránk. Leültünk a padlóra és Car a kezembe nyomta a könyvet.

- Most én ezzel mit csináljak? - néztem rá bután.

- Hát olvass rám valamit te foggyos. - vágott hülye fejet. Fogtam a könyvet és találomra kinyitottam valahol. Vettem egy mély lélegzetet és elkezdtem:

- Proeteritum visual. - mondtam, de nem történt semmi.

- Most ez komoly? Semmi? Add majd én - nyújtotta a kezét Car a könyv után. Én szépen odaadtam neki, ő pedig rám vigyorgott.

- Proeteritum visual. - mondta jó hangsúlyosan.

Mintha egy jeges tőrt forgattak volna meg a szívemben. Azt hittem elájulok, annyira fájt. Nem tudom, hogy mi történt, de úgy, ahogy jött, el is múlt az érzés.

- Becca jól vagy? - hajolt fölém Will és Car.

- Ahha… Persze… - válaszoltam kissé kótyagosan. - Miért, mi történt??

- Háát… A kezemből valami villámszerű cucc csapódott ki, és szíven talált, utána elterültél. Esküszöm, hogy nem volt szándékos!

Időközben Will hozott pár párnát, aminek neki tudtam dőlni, így felültem. Mivel majd’ lecsukódott a szemem, Caroline elkezdett beszélgetni a barátommal. Gondolom, azt hitték, hogy nem hallom, amit mondanak, de valamennyit elcsíptem a beszélgetésükből. Valami olyasmiről lehetett szó, hogy azt a könyvet nem lett volna szabad használni, sőt, még megtalálni sem. - Emiatt a mondat miatt csak még jobban kezdtem figyelni. - Még arról is szó volt, hogy hogy lehettünk ilyen idióták, hogy felolvastunk belőle, mert nem tudjuk, hogy milyen hatalommal bír. Erre Car szinte kiabálva vágott vissza:

- Te is itt voltál, nem?!? Akkor meg miért nem csináltál valamit?!?!

- Mert nem hittem, hogy tudod használni a Könyvet. - válaszolt William is idegesen. - Még szerencse, hogy nem lett nagyobb baja.

- Ááá, ha már ilyen okos vagy, akkor elmondhatnád, hogy miért olyan nagy felhajtás ez a könyv, mert láttam ám az arcod amikor megláttad!

- Azt nem fogom az orrodra kötni. Éppen elég az, amennyit tudsz, és amennyit láttál.

- Ha ilyen kedves vagy velem, akkor mehetsz is! Nem kell itt lenned, Beccát rendbe rakom én. - zárta le a vitát barátnőm. Erre már anya is belépett a szobába.
- Hát itt meg mi folyik?? - nézett ránk kérdő tekintettel.
- Áá... semmi komoly, csak Becca beverte a fejét egy "kicsit". - a kicsit-nél ujjaival mutogatta a macskakörmöt. - És Will éppen indulni szeretett volna, igaz Will?? - nézett diadalittasan barátomra Car.
- Persze, persze... - a válasz nem volt túl magabiztos, mint ahogy a barátom sem. Barátném fogta és elkezdte kitolni a bejárati ajtón. Én időközben teljesen magamhoz tértem, így nem kellett anyának magyarázkodnom a történtek miatt, megelégedett azzal, hogy bevertem a fejem. Sőt, még felállni is fel tudtam, igaz kicsit még szédültem, de nem volt vészes. Szomorú pedig nemcsak azért voltam, mert elköszönni sem volt időm, hanem mert a legjobb barátnőm és a fiú akit szeretek elég csúnyán összeszólalkozott.

Másnapra hála istennek semmi bajom nem volt, azon kívül hogy mindenem sajgott, és Caroline sem haragudott annyira Willre. Így visszagondolva az elmúlt napok eseményeire, elég sok dolog történt. Volt a karácsonyi verseny, másnap Cindy és Lola szállt ránk, a harmadik napon pedig Will nem kis meglepetésemre elhívott randizni. Miközben így gondoklodtam fel is öltöztem. Váratlanul Car rontott be utálom a hajam felkiáltással.
- Mégis mi a bajod vele?? - néztem rá értetlenül.
- Most nézd meg milyen hülyén áll!! - mondta.
- Caroline Accola a hajad tökéletesen áll, mint mindig! - mondtam neki rendreutasítóan. Erre a mondatomra halálfélelemmel a szemében rámnézett és dadogva mondani keztde:
- A-a ha-ha-hangod a-az e-e-elő-őbb o-olyan i-ijesztő vo-volt. - tudtam, hogy igaza van, mert bár én nem hallottam semmi rendelleneset a hangomon, de láttam az ijedséget a szemében, és ő soha nem dadog. A tegnapiak óta már nem igazán lepődtem meg ezen, mivel azok is eléggé hajmeresztőek voltak.
Pár perc múlva barátnőm arcszíne ismét a régiben pompázott, és sikerült lenyugodnia.
- Mond még valamit! - kért.
- Mégis mit kéne mondanom? - kérdeztem meglepetten.
- Megnyugodtam. Kezdtem azt hinni, hogy ilyen marad a hangod.
- Miért, milyen volt?
- Mintha valami horrorfilmből jöttél volna elő.
- Uhh... az durva. - csak ennyit tudtam reagálni.
A konyhánól anya hangja hallatszott:
- Csajok, gyertek reggelizni!!