- Nem tudom... Egyszerűen beugrottak a válaszok. - mondtam tétován.
- Király voltál! A többiek mukkanni se tudtak. - Erre a dícséretre úgy elpirultam, hogy simán elmehettem volna ráknak, és még csak feltűnő se lettem volna közöttük. :DD
- Köszi, de te is jó voltál a váltóversenyen. - szólaltam meg, hogy én is mondjak valamit. Időközben Car idejött hozzánk és elkezdte rángatni a karomat.
- Mi van? - kérdeztem tőle kicsit ingerültebben mint szerettem volna.
- Jólvanna, nem kell leordítani a fejem. Csak szólni akartam, hogy ha így haladunk lekéssük a buszt.
Úú tényleg, a busz - csaptam a homlokomra. El is felejtettem.
- Bocsi, de mennem kell, ha nem akarom lekésni a buszt. Szia! - köszöntem el Will-től.
- Szia. Akkor holnap találkounk? - kérdezte.
- Ahha. - mondtam meglepődve. - Persze.
- Na, jössz már? Itt van a kabátod. - nyújtott felém egy fekete kabátot barátném.
- Megyek már.
- És miről beszélgettetek? - kérdezte Car a buszmegálló felé menet.
- Semmi érdekesről... Csak megdícsért.
- Éés?
- Mi és? - néztem rá értetlenül. - Összesen ha két szót váltottunk. Itt van a busz.
Hazafelé menet alig beszélgettünk szokás szerint. Együtt lakunk, ezért nem sok értelmét látjuk annak, hogy a személyes dolgokat itt beszéljük meg, a hatalmas töneget túlkiabálva.
- otthon -
- Adj ételt! - mondtam, miközben zombiként mozogtam a hűtő felé.
- Te nem vagy normális. - jegyezte meg Car a fejét fogva, röhögve a házija felett. -- Na ne, ne, neee, ne csináld, kérlek ne! A faszomba! Tibor bá már mmegint 2 oldal matekot adott. - mondta elkomorulva.
- Na nee! - most már én se voltam olyan vidám. De az legalább feldobott valamennyire, hogy Will egyáltalán hozzámszólt.
- Mi jót kajálsz? - kérdezte.
- Ételt. Amúgy meg kenőmájast, paradicsommal. Köll?
- Ahha. Csinálsz nekem is?
- De csak mert most kegyes hangulatban vagyok. - mondtam vigyorogva.
- Ne zabáljja!! - raktam oda fél perc múlva Car elé a kaját. (Fordítok: ne=tessék, nesze a mi nyelvünkön.)
- Neked is jó étvágyat! - szólalt meg gyászos hangon. - Ezek a feladatok rohadt nehezek.
- Mennyit csináltál már meg belőle? - kérdeztem.
- Kb. kettő kemény feladatot a tízből.
- Jó, mert akkor még fogjuk rá, hogy időben szóltam: HOLNAP NINCS MATEK!!
- Basszus, tényleg. Akkor meg minek szenvedtem ennyit velük?? - Car már tiszta ideg volt.
- Nyugi van! - próbáltam nyugtatni.
- Jó, akkor ezt elrakjuk a fenébe, és kezjük a kémiát. Jéé, nincs házi belőle! Sőt, az összes többiből se! - vidult fel barátnőm.
- Ezzazz! Akkor mit csináljunk kaja után? - kérdeztem.
- Csináljuk a szokásosat! Unjuk szét az agyunkat a sok agyamortizáló sorozaton a tévében!
- Vagy játsszunk a Resident Evillel... - javasoltam.
- Oké! Zombiapokalipszis? Úgyis holnap világvége, mert december 21 lesz. Tényleg, te hiszel ebben?
- Nem, de azért kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni, ha egyáltalán történik valami, és nem egy szokásos téli szünet előtti hétvége lesz.
- Tényleg, holnap után téli szünet lesz! Na, akkor bekapcsolod a gépet? - kérdezte Car két falat között.
- Persze. Én vagyok az egérrel, te a billentyűzettel. - Mindig ezt csináljuk, mert egy kézzel lehetetlen 20 gombot nyomogatni és még a másikkal kezelni az egeret.
Gyakorlatilag az egész délutánt végig játszottuk, és csak anya érkezésekor kapcsoltuk ki a gépet, valamikor estefelé. Segítettünk anyának megcsinálni a vacsorát, megkajáltunk, megfürödtünk és bedőltünk az ágyba. Volt egy olyan érzésem, hogy reggel kómás zombiként fogjuk kezdeni a napot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése